2013. június 13., csütörtök

tavaszi gyakorlat / 3.

A második fele a gyakorlatnak a várva várt hét volt, hiszen kirándulós napok voltak: meglátogattuk a Fiumei úti temetőt, kibuszoztunk Nagytéténybe, hogy megnézzük, mi módon újul a település. A szerdát Balatongyörökön és Keszthelyen töltöttük. Igazi osztálykirándulós hangulat volt :D Csütörtökön a Belváros Szíve program helyszíneit jártuk körbe.. és ismertük meg jobban Budapestet. =) Most már azt is tudom, hogy mi az, hogy Duna-kő. Azóta mindenkinek mutogatom :D

A Kerepesi temetőben Almás Balázs tanárunkkal voltunk, aki elég jól ismeri a területet, hiszen több síremléket is tervezett a helyszínre. Ezeket meg is néztük, elsőként Bethlen István gróf síremlékét látogattuk meg, ahol a tervezés és kivitelezés viszontagságaival ismerkedhettünk meg.. megtudtuk, hogy hogyan kell orvosolni egy évszámcserét, ha véletlenül a születési és elhalálozási évek számjegyei összekavarodnak.
A másik Almási-féle sírterv Mádl Ferenc köztársasági elnök sírja, amely az előzőhöz hasonlóan üvegből készült. Az üveglap színezett műgyantával van összeragasztva, és mindkét esetben az üvegfelület elhelyezésekor a napjárás is figyelembe volt véve. A tervek különlegességének számít, véleményem szerint, az idő múlásával és a nap járásával teremtett aktív kapcsolat. A Bethlen sír délre van tájolva, ezért mindig szembe süt a nap és gyönyörűen csillog a matt üvegfelület. A Mádl-sírnak egy torz minta a különlegessége, amely az év bizonyos szakaszaiban (az évfordulón) az üvegre vetülve összeáll és egy kereszt forma látható.

A Fiumei úti temető egy igazi kert, melankolikus hangulattal és gyönyörű növényzettel. Annyira megmozgatja az ember lelkét,  amikor József Attila, Jókai vagy akár Babits sírját látja meg. Valahogy érződik a jelenlétük, a mélabús József Attiláé, akinek a sírja idézi versei rozsdáját és ott van Babits Mihály mélysége is, kinek borostyános sírja egyszerűségével megállít. Jó emlékezni, akár szomorkodni is és nem csak vidámkodni mindig.



A nagytétényi séta inkább gyakorlatias volt és nem annyira lírai, mint a kerepesi temető, habár Nagytétény is mély történeti értékekkel bír. A rómaiakhoz kötődése jelentős, melyet a tervekben is hangsúlyozni próbálnak, pl. a vásártéren egy útrészlet "rekonstrukció" jelzi majd, a római utak régi helyzetét. Ezen a téren épül egy "zászlósarok" is: a hét vezér zászlója.
Néhány hasznos infó (régi és új infók):
Ha egy zsinagógát egyszer megfosztják szakrális szerepétől, akkor soha többet nem is nyerheti vissza ezt a funkcióját.
Térkő borítás acélszegéllyel készül, hogy a stabil maradjon a burkolat. 5% lejtés alatt nem szükséges a burkolathoz korlát, mert az gyalogos terepnek minősül és nem akadálymentesítettnek.
A vízelvezetést egy lépcső esetében jobb az alsó terepen megoldani és nem a lépcső tetején.
A térburkolatot nem ajánlott menetiránnyal párhuzamosan lerakni, mert akkor jobban látszik a hiba (ferdeség).

És a naphoz legjobban illő lezárás.. Duna parti bodzaszedés, amiből 5 liternyi finom, friss bodzaszörp készült anyukám receptje szerint =)


A következő napon Jámbor Imre és Fekete Albert tanár urakkal ellátogattunk Mőcsényi Mihály tájépítész professzor úrhoz és és a keszthelyi kastélyparkba.
Mőcsényi Mihály professzor úr számomra nem csak szakmai példa, hanem emberként is nagyon tisztelem. Egyik legjobb mondata, amit a látogatáson mondott nekünk és követendő példának érzem: "A kert megépítésével egy életmód teremtés is volt a cél, hogy napi 3-4 óra fizikai munkát kelljen végezni." Úgy gondolom, hogy ennek a mondatnak mély tartalmai vannak hiszen, nem csak a fizikum számára, hanem a léleknek is nagy ajándék a kerti munka. Ennek a szemléletnek a hatása látszik Mőcsényi professzor úr és feleségének életén, fizikumán és a világhoz való viszonyán. Köszönöm nekik a példájukat!!

Érdekességek, infók:
A támfal állékonysága növelhető, ha a fal "cikk-cakkos", ilyenkor 10 cm falvastagság is elegendő lehet.
A garázshoz kapcsolódó konzolos lépcsők korukhoz (nem beszélve arról a korról, amikor készültek) képest nagyon elegánsak és az őket befutó szőlővel nagyon autentikusak. :)
A növények lassan nőnek, de a művi támrendszer teret tud képezni, amit idővel a növények is kitöltenek. (itt félköríves zsaluzatból készült támrendszer)
A legjobb HELY az erdei tisztás, ahol nekivethetem a hátam valaminek, tavacska van a közelemben és egy konkáv tér vesz körül, amely biztonságot ad. A tervezéseink során ilyen "helyek" teremtése a cél. Tereket hozunk létre, de fontos, hogy ezt 3D-ben és nem papíron, mert sokszor az alaprajzi játék minimálisan vagy egyáltalán nem érvényesül térben.
Láthattunk egy kis nyári lakot is!
A világítás a kályha könyökcsövéből készült (irányított fény).
A dolomit minden vizet felszív, ezért nem kell vízteleníteni és nem fagy szét.
A 1969-ben indult az építkezés, az "első időkben" sátorban laktak.
Aesculus carnea - kisebb termetű, mint a A. hippocastanum, vörös virág és kompakt megjelenés



"Az építész tervez egy házat és ültet mellé egy szép fát. A tájépítész keres egy szép fát és épít mellé egy házat." Mőcsényi Mihály

A keszthelyi Festetics kastély volt a következő állomásunk.
Infók:
Az angol kert 60 ha területű volt, de ma már csak 7 ha.  A kastélyt a külső birtokkal, Fenékpusztával egy lovaglóút kötötte össze, amelyet a ma is természetvédelem alatt álló fekete fenyő fasor övezett. Ennek a helynek igazán van genius locija.. nagyon különleges ez a fasor!



Az utolsó gyakorlati napon Balogh Péter István tanárunkkal Budapesten sétáltunk a belvárosban, hogy a Budapest Szíve program helyszíneit jobban megismerjük és beavatódjunk a tervezés részleteibe.
Elsőként a Fővám téri felszínrendezést néztük meg. Minden kis részletet megvizsgáltunk, hogy képet kapjunk és egyénileg eldönthessük, hogy egyet értünk vagy sem a kivitelezéssel. Itt indult útjára a nap szlogenjének is tekinthető: Bad design! Good design! miszerint az esztétika akkor kap értelmet és akkor lesz igazán jó, ha "praktikus" is, vagyis hosszú távon is fenntartható.
A Fővám téri szabadidős tér problematikáját is ecseteltünk. A terület mélyebben fekszik, ezért a Dunára való rálátás nehézkes és a belváros felől érkező turistákat majdnem teljesen el is zárja a rakparttól és a víz látványától. Nem beszélve arról, hogy a Szabadság híd pesti hídfőjétől nyílik talán az egyik legszebb Duna parti látvány. A magasság különbségek miatt a rekreációs tér körülbelül 3 m szintkülönbséget kell "elsimítson", az utcák, terek folytonosságát biztosítva.

Ezután a Kálvin teret és a hozzá kapcsolódó Kecskeméti utcát tanulmányoztuk át. A belváros új térburkolata a K-kő, amelynek formája a belvárost adja vissza, leegyszerűsített formában. A K-kő 2 nagyobb méretű kőlapból áll. A Kálvin téri ülőfelületek kapcsán figyelhettük meg azt, hogy általában a szemnek kevésbé zavaró, hogy a tereppel együtt minimálisan lejt az ülőfelület is, minthogy az ülőfelület a burkolattól elválva vízszintesen próbáljon maradni. Néztünk itt különböző fedlapokat is, öntött és burkolt aknafedőket, de mint kiderült az utóbbi nem is esztétikus, és még a használata is bonyolultabb az egyszerű, helyi mintával (kerületi vagy fővárosi címerrel stb.) öntött aknafedőknél.
Az egyetem téren is jártunk, ahol megtudtuk, hogy a tér elé egy facsoportot terveztek, ami helyet most végül egy helyi szórakozóhely árnyékolói kerültek ki. A fákat nagyon sajnálom, mert szerintem a helynek nagyon erős genius locit tudtak volna teremteni. Érdekes volt még a téren a különböző elemek tobzódása: a könyvlapforgató vízjáték, a térelválasztó üvegkockák illetve a színben nem túl esztétikus barna padok. Mindezek ellenére és ezekkel együtt a tér jól működik, valószínűleg helyzete és a tömeges ülőfelületek segítik a terület benépesedését.
Az Erzsébet parkban és a Gödörnél is voltunk, megismertük a hely múltját. Nekem újdonság volt, hosszú utat járt be, amíg elérte mostani állapotát.
Az új főutca projekt különböző területeit jártuk még be, pl. a Deák tér közelében fekvő, a térből enyhén kiemelt vízjátékos pihenőhelyet.

A városi séta nagyon hasznos volt. Olyan részletekre hívta fel a figyelmemet, amelyek a későbbi tervezések során is segítségemre lehetnek, nem beszélve arról, hogy kellemes nyári séta is volt egyben. =)
"Minden hatóság egy ember, aki dönt." Balogh Péter István

Köszönet ezekért a hetekért a tanárainknak, tényleg emlékezetes marad! =)



és néhány kép ehhez a héthez:
Nagytétény


Balatongyörök



Keszthely... és a meseszerű Fekete fenyő fasor:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése